Dole Gudbrandsdal
A norvég lóállománynak közel felét a brit dales és fell pónikra emlékeztető dole gudbrandsdal teszi ki. Mind a három fajta ugyanabbólmaz ősi vadló állományból alakult ki.
Tenyésztés
A norvégiai Gudbrandsdal-völgyben tenyésztették, és málhahordásra, valamint mezőgazdasági munkákra alkalmazták őket. A fajta híres gyors ügetéséről, és noha a nehezebb igás típus maradt fenn, kitenyésztettek egy könnyebb testalkatú dole trottert az ügetőversenyekhez. Az 1834-ben importált angol telivér mén Odin volt a legnagyobb hatással az ügetőtípusra. Az állami tenyésztési központot 1962-ben állították fel, és a méneket 1000m-en tesztelik, háromperces szintidővel.
Jellemző tulajdonságok
A dole gudbrandsdal igen kemény, és méretéhez képest erőteljes fajta.
*erőteljes far
*hatalmas, erős csánkok
*a hát gyakran hosszú, de jelentős az övméret is
*a lábakon kevés a bokaszőrzet
*a nyak hoszabb, mint az várható lenne
A fajta kialakulása
Dole ügető: A mozgás aktivitását adta és javította az ügetőképességet.
Erdei ló: A lassú mozgású, hidegvérű primitív állomány adta a tömegességet.
Angol telivér: Valamelyest finomabbá tette a fajtát, javított a testalkaton, a mozgáson és a sebességen.
Marmagasság: Méretük 150-160 cm.
Eredet: XIX. század
Környezet: Hideg éghajlat
Hasznosítás: Könnyű igásló
Jellege: Melegvérű
Színek: Fekete, sötétpej
|